Réka és Laci bohém esküvője
Réka és Laci bohém esküvője fantáziabizsergető, izgalmas esküvő lett volna bármelyik fotós számára. Szépvíz egyik hátsó kertjében, a gyümölcsfák árnyékában, kifüggesztett girlandok, fátylak meg fényfüzérek alatt, a fűbe leterített szőnyegeken, szétszórt bálákon, kényelmesen, akár mezítláb, tele vagány emberekkel, családokkal, gyerekekkel, sütikkel és koktélokkal.. és hatalmas kísértéssel, hogy megmutassak ezekből valamit. De leginkább mindent. Hogy ilyen is van, akár így is lehet.
De bármennyire is volt egyszerűségében is vagány és hangulatos ez az egész, valami mégis jobban megragadott Réka és Laci esküvőjén. És ez Réka és Laci volt. Ők még ezt az általuk megteremtett vagányságot is simán túlragyogták, csillogó szemmel, melegséggel, vidámsággal, és élettel töltötték meg ezeket az őszinte pillanataikat. Sajnos nincsen elég sok megapixelem ahhoz, amennyivel Réka szeméből a csillogást teljesen vissza tudnám adni.
Rebeka és Danika esküvője
Azzal poénkodtunk nemrég, hogy az idei esküvőszezon egy gyönyörű napsütéses péntek délutánra esett; bár kis túlzással, keserédes mosollyal, de igencsak sok valósággal mögötte. Viszont ugyanehhez a valósághoz az is hozzátartozik, hogy ez a helyzet szülte a Rebeka és Danika esküvőjéhez is hasonló, a hátsókerti gyümölcsfák árnyékában megköttetett, igencsak családias, könnyed esküvőket. Mert mi van akkor, ha a magassarkú itt-ott elsüllyed a fűben? Ha nem kényelmes, kipárnázott és fölcicomázott székekre ülsz le, hanem szalmabálákra? Ha az eskütételbe néha begágog egy-egy liba a kerítésen túlról? És ha mindezek mellett – ha kevesen is, de – tényleg csak azok vesznek körbe, akik fontosak, akiknek jól esik ott lenni, és akikkel érdemes megosztani ezt az élményt?
Kinga és István – Esküvő a kastélynál
Én úgy gondolom két ember akkor passzol igazán, ha kellőképpen tud különbözni is egymástól ahhoz, hogy kiegészíthesse egymást. István izgult. Eléggé. (Mert István az az ember, aki nemigazán szeret középpontban lenni). És amilyen szolidan, visszafogottan mosolygott, Kinga legalább annyira felszabadultan, nevetve élte meg az esküvőjüknek minden egyes pillanatát, hatalmas lendülettel, magával sodorva mindenkit az igencsak szűk családiasnak mondható kastély-kerti esküvőjükön. És senki ne gondolja, hogy a sokat látott diófák alatt nem lehet “ereszd el a hajamat”… 🙂
Réka és Zoli manólakodalma
Réka és Zoli nem idegenek számomra. Valamikor a gyermek- és a tinédzseréveim között gyakran részt vettem a máréfalvi alkotótáborokban, ahová engem mindig inkább a társaság, mintsem az alkotás vágya vonzott. Ezekben a táborokban ismertem meg őket. Bár nem tartottuk a kapcsolatot az elmúlt években, mindig jól esett pár szót váltani, amikor néha összefutottunk, és nyomon követni az életük alakulását. Mindig valami féle példaként tudtam rájuk tekinteni, még akkor is, amikor még csak fiatal, középiskolás, meg egyetemista szerelmesek voltak. Már akkor olyan.. szépnek hatottak. És bár ezt a külsőségektől sem tagadhatjuk el 🙂 nem erre értem, hanem inkább a kettejük kapcsolatára, viselkedésére, egymáshoz való viszonyulására, amiből sugárzott a kedvesség, az egymás iránti tisztelet, szeretet. Szépek voltak együtt mindig is. A megfogalmazás mindenféle jelentésében.
Mondhatjátok, hogy utólag könnyű okosnak lenni, de én igazából soha nem hittem, hogy ez másként fog alakulni, mint ahogyan alakult. Hogy Réka és Zoli Isten színe előtt is összeköti majd az életét. Egyedül amiben reménykedtem, hogy majd én lehetek az, aki ezt fotókban is megörökítheti 🙂
Az esküvőjük ugyanilyen volt, mint a kapcsolatuk. Szép. Szép hagyományaiban, őszinteségében, hitében, táncában, jó kedélyében, mulatságában, és szép abban a mérhetetlen szeretet-tömegben, ami az egészet körüllengte.
Mézi és Albi
Amikor megérkeztem Mézihez, egy nagy, gyümölcsfákkal tele zöld udvarra engedett be. Az udvar egyik szélében egy korabeli ház állott. Az a magas mennyezetes fajta, hatalmas ablakokkal. A családi ház. Nem volt nyüzsgés. Az udvaron vagy két macska is napozott. Egy kutya is. (Bent a házban pedig egy budapestről hazaköltöztetett, városi cica. Nem is vegyül csak úgy a falusiakkal. Még jó. Ő a kedvenc). Nem volt jajveszékelve száguldozó család, izguló menyasszony. Már-már túlságosan békés is volt 🙂 Mézi saját mag által tervezett ruhát vett magára. A szülőktől saját szavakkal, saját történetekkel búcsúztak. De ez leginkább nosztalgiázás volt, hiszen ez az esküvő nem távol vitte, hanem épp hogy közel, haza hozta őket. Budapestről. Nem volt szomorkodás. De volt muzsika. Száraz hangszeres. És templomba vonulás. És örök hűség. És egészen nem szokványos nyitótánc. És buli. És természetesség. A lehető legnagyobb természetesség.
Sari és Csabi
Ismeritek a mondást az “akkora buli”-ról, amit nem lenne decens ide kiírnom? Na igen. Sari és Csabi esküvőjén épp akkora volt. Nem mondom, hogy ritkán fordul elő velem, hogy teljesen önfeledten, a buli forgatagába vegyülve, a vigyort az arcomon felejtve, leizzadva, ide-oda ugrálva, amilyen közelről csak lehet, kattogtatok a fényképezőmmel..de Sari és Csabi esküvőjén ez az ár, ami magával ragad és sodor, a nevetések, ugrálások, ujjongások, pörgések és ölelkezések tömegében, az egyik legemlékezetesebb élményt nyújtotta 🙂 (tovább…)