#CeciésBéci

(tovább…)

Csillu és Misi

(tovább…)

Bella és Árpád (nem igazán) szürke esküvője

A szürke igen is egy szín. És most dobnátok rám jó páran számtalan követ. De akkor ti még nem ismeritek Bellát és Árpádot, és Árpád különös rajongását a szürke iránt. Én is dobtam volna a követ, ezelőtt egy hónappal, ha nem láttam, éreztem volna, hogy mennyire meg lehet tölteni színnel a szürkét. Ha nem hiszitek, nézzetek (görgessetek) utána 🙂

(tovább…)

Boróka és Zolti

Ti tudjátok, mi a különbség a tyúk meg a kakas közt? Amit fűből készítesz. Fűmagból. Én tudtam. Valamikor gyermekkoromban. Mi is szórakoztunk vele. De aztán az évek kikoptatták ezeket a fontos információkat. Amíg Boróka és Zolti gyermeki játszisággal fel nem idézték bennem pár hete. Belőlük az idő nem koptatta ki 🙂 Boróka és Zolti ugyanezzel a könnyedséggel és szabadsággal vette dupla lépésekkel az esküvő lépcsőfokait, ahol nem a lépcső legfelső foka a cél, hanem a rajta való szaladgálás öröme. A szórakozás. Mint gyermekkorunkban 🙂

(tovább…)

Piross és István

Piross és István esküvője egy egyszerű, jó kedélyű, érzelemmel tele esküvő volt. (A sárga Mustangot leszámítva. Az azért elég feltűnő volt 😀 ). Azok az esküvők közé tartozott, ahol akaratlanul is elábrándozok azon, hogy majd az enyémen ez hogy lesz. Hogy majd engem sem akar zavarni az, ha szanaszét ázok az esőben. Mert nem számít. Ahol éppen így ragyog az arcom, amikor először megpillantom a kedvesemet menyasszonyi ruhában. Azzal a fülig érő mosollyal. Vagy ahol én is azt akarom, hogy ilyen szívhez szóló beszéddel köszönt a tiszteletes. Hozzánk szól. Rólunk beszél. És ahol pont így könnyeznék rajta, ahogyan Piross arcán csorogtak le a könnyek, miközben szorítják a kezem. (És ahol remélhetőleg pont ilyen szép súrlófény lenne, hogy a fotókon is ilyen jól mutasson 😀 ). Az nem jutott még eszembe, hogy Bagossyék zenéljenek az egyházi szertartáson, de bevallom, az is igazán megindító volt. És hogy zsákszámra borítsák az áldást a mi fejünkre is, és nevetni mindezen, szívből. És szétnézni, és azt látni, hogy ott van mindenki, aki fontos. És miattunk vannak ott.. És hogy hatalmas nagy buli legyen. Hatalmas. Akkora, hogy a fotós ne bírja elégszer lenyomni az exponáló gombot, és csak kapkodja a fényképezőgépét ide-oda, izgatottan, nevetve, cinkos mosolyokkal körülvéve. És jól érezni magunkat benne.

És szeretni. És szeretve lenni.

(tovább…)

Tenzi és Zolika

 

Mosolyognom kell.. Tény, hogy a mai napig úgy megyek el majdnem minden fotózásra, hogy fogalmam nincs mit fogok kezdeni majd ott, hogyan fog elindulni, mi fog megszületni. Igen, egészen kétségbeejtően hangozhat (nekem itt bent annak hangzik), de valahogy mindig alakul. Vasárnap délután nem segített ezen az érzésen az sem, hogy egy esküvőből hazatérve hajnalban feküdtem le, és három órás alvásom során háromszor hívtak telefonon, és az sem biztatott túlságosan, amikor Zeteváralja fele autózva egyre csak sötétebb és sötétebb lett az ég fölöttem. Na de ha valaki november közepén akar szerelmes sorozatot magának, ha lehavazik is elkészítem én neki – gondoltam. És Zolika meg Tenzi november közepén akart sorozatot magának. Az első néhány finom városi cipővel sárban bokáig süllyedős lépés után éreztük, hogy ez jó buli lesz. Mi tagadás. Jó buli volt 🙂 A sáron átgyalogoltunk, és Zolika meg Tenzi olyan hangulatot varázsolt a sáros, hideg, elkopott őszi tópartra, ami még ezt is képes volt megtölteni élettel. Az első fél óra után egyedül már csak a fejmosás miatt kellett aggódnom, amit kilátásba helyezett a sáros városi cipőm és Szende találkozása odahaza.

(tovább…)