Tenzi és Zolika
Mosolyognom kell.. Tény, hogy a mai napig úgy megyek el majdnem minden fotózásra, hogy fogalmam nincs mit fogok kezdeni majd ott, hogyan fog elindulni, mi fog megszületni. Igen, egészen kétségbeejtően hangozhat (nekem itt bent annak hangzik), de valahogy mindig alakul. Vasárnap délután nem segített ezen az érzésen az sem, hogy egy esküvőből hazatérve hajnalban feküdtem le, és három órás alvásom során háromszor hívtak telefonon, és az sem biztatott túlságosan, amikor Zeteváralja fele autózva egyre csak sötétebb és sötétebb lett az ég fölöttem. Na de ha valaki november közepén akar szerelmes sorozatot magának, ha lehavazik is elkészítem én neki – gondoltam. És Zolika meg Tenzi november közepén akart sorozatot magának. Az első néhány finom városi cipővel sárban bokáig süllyedős lépés után éreztük, hogy ez jó buli lesz. Mi tagadás. Jó buli volt 🙂 A sáron átgyalogoltunk, és Zolika meg Tenzi olyan hangulatot varázsolt a sáros, hideg, elkopott őszi tópartra, ami még ezt is képes volt megtölteni élettel. Az első fél óra után egyedül már csak a fejmosás miatt kellett aggódnom, amit kilátásba helyezett a sáros városi cipőm és Szende találkozása odahaza.
Anna és Csina – Santorini
Az idén nyáron azt hiszem sikerült föllépnem arra a lépcsőfokra, amire már régóta várok. Tudom, nem “professzionális” viselkedés megosztani ilyen titkokat, de amikor Csina és Anna felkért erre a fotózásra, emlékszem alig bírtam higgadtnak és kimértnek maradni. Mert mégis úgy illik, ugyebár.. Ennek már lassan egy éve, ami annyira hirtelen el is röpült, hogy most augusztusban már ott találtam magam Santorini gyönyörű városkájának, Oia-nak a kék tetős vakítóan fehér utcácskáin, a felkelő napra várakozva. Hihetetlen élmény volt. Most megengedem magamnak ezt a közhelyet, és végtelen megelégedéssel írom ki: #szeretemamunkám
Tündi és Anti
Tündivel és Antival való találkozásom alkalmával fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy érdemes lenne rögzítenem ezeket a beszélgetéseket. Éppen azért, mert nagyon szétszórt ember lévén ezeknek az ismerkedéseknek a tartalmáról hajlamos vagyok megfeledkezni, a mondatok elszállnak, és csupán az ismeretség, és az akkor tapasztalt érzés marad meg. Tündivel és Antival való találkozásom alkalmával éreztem, hogy kár elvesznie ezeknek a szavaknak, ennek a történetnek (számomra, hiszen számukra kétlem, hogy bármikor is elveszne 🙂 ), amit olyan lelkesen szőttek egymás mondataiba. A tény nem változott: Lajos vagyok, és még mindig szétszórt. De az érzésre emlékszem, amit társaságukban tapasztaltam. Emlékszem arra, ahogyan összebújtak a kocsmaasztal túlsó felén, ahogyan mesélték megismerkedésük történetét, a csillogásra a szemekben.. Úgy hirtelen – már akkor – nagyon elkezdtem várni az esküvőjüket.
Bíbor és Tamás
Hajlamosak vagyunk gyakran az esküvőt valami végtelenül magasztos magasságokba emelni. Olyan magasságokba, ahová csak a évekkel előre lefoglalt szolgáltatók, hónapokon keresztül kutatott ruhák, hosszú hónapokon át tartó készülődések, tervezgetések és ábrándozások érnek fel. Olyan magasságokba, ahol a tökéletességet célozzuk meg (mert ugye a nagy napnak minimum illik tökéletesnek lennie). Na de mitől is lesz tökéletes a nagy nap..? Mostanában gyakran bújt elő belőlem ez a kérdés. Néha számot is vetettem az elmúlt években végigfotózott esküvők sorával, és személy szerint minduntalan ugyanahhoz a lecsupaszított következtetéshez értem vissza: Attól, hogy jól telik.
Éva és Vilmos: Fűszálas kalandok
Tudjátok, hogyan lehet egy fűszállal fütyülni? Gyermekkoromban tudtam. Azóta jó pár év eltelt, és már szinte azt is elfelejtettem, hogy valamikor én is próbáltam. Az Évával és Vilmossal folytatott “kalandunk” során ismét sikerült felidézni, milyen is a hüvelykujjaim közé fogni egy fűszálat, és nevetve fütyülni, játszani. Megtalálni a festői házikót az erdő alatt. Kilépni kissé a megszokottból. Nevetni jó sokat. Néha egy kicsit meg is hatódni. Jézuskát keresni. Aztán még többet nevetni, szórakozni. Sminkelésen. Barátnőkön. Partiarcokon. Na azokon a legtöbbet. Vad csokrot fotózni. És kócosat is. És lobogó ruhát. És koszorút. És bohóckodást. Őszintét. Ditrói templomot. Az látszódjon. Gyermekkort jelent. Önfeledtet. Kicsit talán olyat, mint ez mind, ez az egész amilyen volt.