Melinda és Levente

Az érzés, amikor megérkezel a metróállomásra, és olvasod a kijelzőn: a reptérre tartó vonatot visszahívták. 25 percet késik. Az érzés, amikor  a taxis, akinek 100 eurót fizettél, hogy mielőbb kivigyen a reptérre, dugóba keveredik. Az érzés, amikor nem mersz ránézni az órádra, mert úgy talán nem telik olyan gyorsan az idő. Az érzés, amikor megérkeztél, de nincs senki a standnál, ahol becsekkolhatnál. Az érzés, amikor péntek este, a 25 kilós csomagokkal való rohangálástól kimerülten lerogysz a München-i repülőtér egyik oszlopának a tövébe, előtted a gép, az üvegfal túl oldalán, amire már nem tudsz felszállni, és azon agyalsz, hogyan adod elő a párnak, hogy ne haragudjanak, és hogy kimondhatatlanul, leírhatatlanul sajnálod, de az a nagy helyzet, hogy holnap reggel nem fogsz tudni megjelenni az esküvőjükön, ahová fotósként vagy hivatalos.
(tovább…)

Zsófia és Róbert

Azért szeretek esküvőt fotózni, mert… kezdhetnénk a fogalmazást, mint a kis iskolában. De mi is lenne ennél egyszerűbb? …mert szeretem a nagy pörgést, szeretek nem unatkozni. Mert szeretek vidám, nevető emberek ölelésében lenni. Mert szeretek fontos lenni ott, ahol vagyok. Mert szeretem az “ereszd el a hajamat” nagy bulik őrült hangulatát. Mert szeretem az érzéseket; a meghitt pillanatokat, az elrejtett könnycseppeket. Mert szeretem a kedélyes kézfogásokat, vállveregetéseket. Szeretek szép helyeken fotózni, átugrálni kerítéseken, magamba szívni a fenyvesekkel ölelt hegyvidéki rétek illatát (villanypásztorral megüttetni magamat nem annyira, de az is előfordul). Mert szeretem megtapasztalni két ember egymás iránti szeretetét. Mert szeretek alkotni, álmodozni.. És mert szeretem, amikor a végén egy csapásra elkerget minden pillangót a gyomromból ez a mondat: “Köszönjük. Meg vagyunk elégedve”… : )

(tovább…)

Melinda és Lóránt

A hajnalnak mindig megvan a varázsa. Nem számít, hogy egy lassan ébredező város utcáján, vagy egy fenyvesek alatt megbújó tó partján ér utol, mindig hordoz magával misztikumot, titokzatosságot. Ahogyan fogy a sötétség, és egyre többet meg többet láttat a világból, ahogyan az égbolt sötétkékje egyre erősödő sziluettet rajzol a fenyvesekkel csipkézett horizontra, úgy tárja eléd a friss, fátyolos, még egészen érintetlen világot. Értékes ez. Értékes, mert nem mindenkié. A hajnal csupán azé, aki kiérdemli azt.
(tovább…)

Timea és István

Mindig is vágytam egy olyan esküvőre, ami egy kicsit a nyugati, romantikus, filmbéli esküvőket idézi: oltár a szabad ég alatt, a természet ölén, sok fehér szék a zöld fűben, hangulatos sátor, sok-sok napsütéssel kibélelve. Timea és István is így álmodta meg a nagy napját. Minden tőlük telhetőt meg is tettek, hogy ilyenné varázsolják ezt a napot, a föntiek pedig meghintették egy kis izgalommal még ezt: vihart rendeltek (bár akár számíthattunk volna is rá, hiszen egy esküvőm sem múlt el mostanság eső nélkül). Bár a helyszínt igen, a hangulatot nem tudták elmosni a nehéz esőcseppek sem.
(tovább…)

Júlia és Ferenc

Szeretem a vidéki lagzikat. Egészen el tudnak varázsolni a maguk egyszerűségével, őszinteségével, élettel teli vidám hangulatával.. Egy kicsit mindig otthon érzem magam bennük. Olyan, mint amikor idehaza gyűl össze a nagy család, mindenkinek akad fontos mondanivalója, szaladnivalója, koccintanivalója, és jó érzés körbe ölelve lenni. És jó érzés látni, hogy a kislány, aki valamikor ott játszodhatott a kicsi falusi ház hátsó kertjének szőlősében, és aki később kiröpült több száz kilométerre, orvosnak tanulni, összeismerkedett kedvesével, ott – több száz kilométerrel odébb -, azzal az emberrel, aki a szomszéd városból utazott olyan messze, hogy ugyancsak orvosnak tanuljon, hogy majd együtt térjenek haza oda, ahonnan elindultak, felnőttként, elszántan, már össze tartozva. Az emberek egymásra találnak.

(tovább…)

Csenge és Robi

Beszéljünk érzésekről. Ne az ifjú páréról. Az enyémről. Ha megkérdeznétek, hogy mit éreztem Csenge és Robi menyegzőjén, azt mondanám, hogy egy kicsit gyereknek éreztem magam : ) Régen nevettem ennyit fotózáson, de még egyedül, idehaza is, miközben dolgoztam a fotókkal.  Csenge és Robi számára mintha csak egy nagy játszótér lett volna ez az egész világ, ugróiskolák Szeben idilli lekövezett utcái, és rajztábla minden kék, sárga, színes fal, melyre nevetve rajzolhatják föl: ők már egymáséi : ) Mintha csak a világ leghétköznapibb, legtermészetesebb dolga volna megesküdni.. És milyen igaz is!

(tovább…)