Boróka és Zolti

Ti tudjátok, mi a különbség a tyúk meg a kakas közt? Amit fűből készítesz. Fűmagból. Én tudtam. Valamikor gyermekkoromban. Mi is szórakoztunk vele. De aztán az évek kikoptatták ezeket a fontos információkat. Amíg Boróka és Zolti gyermeki játszisággal fel nem idézték bennem pár hete. Belőlük az idő nem koptatta ki 🙂 Boróka és Zolti ugyanezzel a könnyedséggel és szabadsággal vette dupla lépésekkel az esküvő lépcsőfokait, ahol nem a lépcső legfelső foka a cél, hanem a rajta való szaladgálás öröme. A szórakozás. Mint gyermekkorunkban 🙂

(tovább…)

Gyöngyi és Boti

Amikor elkészülök egy történettel, többször végiggörgetem a fotókat. Szeretem hosszan nézni ilyenkor, újra meg újra, és leragadni egy-egy fotó előtt. Bár én készítettem, mégis még mindig van, hogy észreveszek ilyenkor új részleteket, vagy csak hosszasan elnézem a kart, amely finoman átfonódik Gyöngyi derekán, az ódon ablakokon beáramló fényt, egy csók sziluettjét, elmélázok a nevetésen, a fény és árnyék játékán az arcokon, falakon, a barokk kastély elegáns vonalain, amit mintha épp miattunk hordtak volna össze díszletnek ezelőtt sok évtizeddel. Elmélázok azon, hogy mennyire szépen tud két ember létezni egymás mellett, együtt. Mindig is vallottam, az érdem kevésbé illeti a fotóst. Az érdem inkább azoké, akik az egymás iránti vonzalmukkal megtöltik élettel ezt a “díszletet”.

(tovább…)

Magdus és Dávid

“Mióta vagytok barátok Dávidékkal?” – Hangzott el több alkalommal is a felém intézett kérdés Magdus és Dávid esküvőjén. Ez a kérdés sok mindent elárul, hiszen csupán azóta ismerem én őket, amióta felkértek, hogy legyek fotós az ők napjukon.

(tovább…)

Edina és Alpár

Belépek a Petőfi kávézóba, a szemben lévő asztalnál ül Alpár, elegánsan, laptoppal maga előtt. Edina nincs. Próbakonty. Nem baj, nemsokára érkezik. Távoli városban élnek, így nem volt lehetőségünk, csak az esküvő előtt pár nappal összefutni. Leülünk Alpárral. Udvarias, kedves. Úgy röpül el az egy óra, hogy szinte szóba sem kerül a pár nap múlva tartandó esküvő. De szóba kerül munka, nyaralás, bicikli, hétköznapi apróságok, és az élet nagy dolgai. Mintha nem is először ülnénk egy asztalnál. És (mintha) nem is az (lenne) a fontos, hogy hol, mikor, hányra, mire figyelni.. hanem egyre inkább a KIVEL. Edinának kinyúlt a próbakonty. Nem ért el. Mégsem ismeretlenül találkoztam vele szombat reggel. Ha nem értettem volna azt, amit Alpár mesél, hanem csak arra figyelek, amilyen lágyan, kellemesen és odaadóan szövi a szavakat Edina neve köré, az is elég lett volna megismernem a legfontosabbakat: jó emberek, és nagyon szépen szeretik egymást.

(tovább…)

Katika és Boti

Katika és Boti a fenyők közt érzik jól magukat. És kint a Hargitán. És a saját dekorációjuk elkészítése közben is. És a kék ég alatt a fogadalom kimondásakor. És az “AZÉÉJJELSOHANEMÉÉÉRHETVÉÉÉGET” fergetegében. És a szeretteik, baráti társaságuk ölelésében. És egymás ölelésében.

Én meg Katika és Boti társaságában, és mind ezekben, ami őket körülvette.

(tovább…)

Melinda és Levente

Az érzés, amikor megérkezel a metróállomásra, és olvasod a kijelzőn: a reptérre tartó vonatot visszahívták. 25 percet késik. Az érzés, amikor  a taxis, akinek 100 eurót fizettél, hogy mielőbb kivigyen a reptérre, dugóba keveredik. Az érzés, amikor nem mersz ránézni az órádra, mert úgy talán nem telik olyan gyorsan az idő. Az érzés, amikor megérkeztél, de nincs senki a standnál, ahol becsekkolhatnál. Az érzés, amikor péntek este, a 25 kilós csomagokkal való rohangálástól kimerülten lerogysz a München-i repülőtér egyik oszlopának a tövébe, előtted a gép, az üvegfal túl oldalán, amire már nem tudsz felszállni, és azon agyalsz, hogyan adod elő a párnak, hogy ne haragudjanak, és hogy kimondhatatlanul, leírhatatlanul sajnálod, de az a nagy helyzet, hogy holnap reggel nem fogsz tudni megjelenni az esküvőjükön, ahová fotósként vagy hivatalos.
(tovább…)

Melinda és Lóránt

A hajnalnak mindig megvan a varázsa. Nem számít, hogy egy lassan ébredező város utcáján, vagy egy fenyvesek alatt megbújó tó partján ér utol, mindig hordoz magával misztikumot, titokzatosságot. Ahogyan fogy a sötétség, és egyre többet meg többet láttat a világból, ahogyan az égbolt sötétkékje egyre erősödő sziluettet rajzol a fenyvesekkel csipkézett horizontra, úgy tárja eléd a friss, fátyolos, még egészen érintetlen világot. Értékes ez. Értékes, mert nem mindenkié. A hajnal csupán azé, aki kiérdemli azt.
(tovább…)

Timea és István

Mindig is vágytam egy olyan esküvőre, ami egy kicsit a nyugati, romantikus, filmbéli esküvőket idézi: oltár a szabad ég alatt, a természet ölén, sok fehér szék a zöld fűben, hangulatos sátor, sok-sok napsütéssel kibélelve. Timea és István is így álmodta meg a nagy napját. Minden tőlük telhetőt meg is tettek, hogy ilyenné varázsolják ezt a napot, a föntiek pedig meghintették egy kis izgalommal még ezt: vihart rendeltek (bár akár számíthattunk volna is rá, hiszen egy esküvőm sem múlt el mostanság eső nélkül). Bár a helyszínt igen, a hangulatot nem tudták elmosni a nehéz esőcseppek sem.
(tovább…)