Réka és Zoli nem idegenek számomra. Valamikor a gyermek- és a tinédzseréveim között gyakran részt vettem a máréfalvi alkotótáborokban, ahová engem mindig inkább a társaság, mintsem az alkotás vágya vonzott. Ezekben a táborokban ismertem meg őket. Bár nem tartottuk a kapcsolatot az elmúlt években, mindig jól esett pár szót váltani, amikor néha összefutottunk, és nyomon követni  az életük alakulását. Mindig valami féle példaként tudtam rájuk tekinteni, még akkor is, amikor még csak fiatal, középiskolás, meg egyetemista szerelmesek voltak. Már akkor olyan.. szépnek hatottak. És bár ezt a külsőségektől sem tagadhatjuk el 🙂 nem erre értem, hanem inkább a kettejük kapcsolatára, viselkedésére, egymáshoz való viszonyulására, amiből sugárzott a kedvesség, az egymás iránti tisztelet, szeretet. Szépek voltak együtt mindig is. A megfogalmazás mindenféle jelentésében.

Mondhatjátok, hogy utólag könnyű okosnak lenni, de én igazából soha nem hittem, hogy ez másként fog alakulni, mint ahogyan alakult. Hogy Réka és Zoli Isten színe előtt is összeköti majd az életét. Egyedül amiben reménykedtem, hogy majd én lehetek az, aki ezt fotókban is megörökítheti 🙂

Az esküvőjük ugyanilyen volt, mint a kapcsolatuk. Szép. Szép hagyományaiban, őszinteségében, hitében, táncában, jó kedélyében, mulatságában, és szép abban a mérhetetlen szeretet-tömegben, ami az egészet körüllengte.

(tovább…)

(tovább…)

A szürke igen is egy szín. És most dobnátok rám jó páran számtalan követ. De akkor ti még nem ismeritek Bellát és Árpádot, és Árpád különös rajongását a szürke iránt. Én is dobtam volna a követ, ezelőtt egy hónappal, ha nem láttam, éreztem volna, hogy mennyire meg lehet tölteni színnel a szürkét. Ha nem hiszitek, nézzetek (görgessetek) utána 🙂

(tovább…)

Ti tudjátok, mi a különbség a tyúk meg a kakas közt? Amit fűből készítesz. Fűmagból. Én tudtam. Valamikor gyermekkoromban. Mi is szórakoztunk vele. De aztán az évek kikoptatták ezeket a fontos információkat. Amíg Boróka és Zolti gyermeki játszisággal fel nem idézték bennem pár hete. Belőlük az idő nem koptatta ki 🙂 Boróka és Zolti ugyanezzel a könnyedséggel és szabadsággal vette dupla lépésekkel az esküvő lépcsőfokait, ahol nem a lépcső legfelső foka a cél, hanem a rajta való szaladgálás öröme. A szórakozás. Mint gyermekkorunkban 🙂

(tovább…)

Amikor elkészülök egy történettel, többször végiggörgetem a fotókat. Szeretem hosszan nézni ilyenkor, újra meg újra, és leragadni egy-egy fotó előtt. Bár én készítettem, mégis még mindig van, hogy észreveszek ilyenkor új részleteket, vagy csak hosszasan elnézem a kart, amely finoman átfonódik Gyöngyi derekán, az ódon ablakokon beáramló fényt, egy csók sziluettjét, elmélázok a nevetésen, a fény és árnyék játékán az arcokon, falakon, a barokk kastély elegáns vonalain, amit mintha épp miattunk hordtak volna össze díszletnek ezelőtt sok évtizeddel. Elmélázok azon, hogy mennyire szépen tud két ember létezni egymás mellett, együtt. Mindig is vallottam, az érdem kevésbé illeti a fotóst. Az érdem inkább azoké, akik az egymás iránti vonzalmukkal megtöltik élettel ezt a “díszletet”.

(tovább…)

“Mióta vagytok barátok Dávidékkal?” – Hangzott el több alkalommal is a felém intézett kérdés Magdus és Dávid esküvőjén. Ez a kérdés sok mindent elárul, hiszen csupán azóta ismerem én őket, amióta felkértek, hogy legyek fotós az ők napjukon.

(tovább…)

Belépek a Petőfi kávézóba, a szemben lévő asztalnál ül Alpár, elegánsan, laptoppal maga előtt. Edina nincs. Próbakonty. Nem baj, nemsokára érkezik. Távoli városban élnek, így nem volt lehetőségünk, csak az esküvő előtt pár nappal összefutni. Leülünk Alpárral. Udvarias, kedves. Úgy röpül el az egy óra, hogy szinte szóba sem kerül a pár nap múlva tartandó esküvő. De szóba kerül munka, nyaralás, bicikli, hétköznapi apróságok, és az élet nagy dolgai. Mintha nem is először ülnénk egy asztalnál. És (mintha) nem is az (lenne) a fontos, hogy hol, mikor, hányra, mire figyelni.. hanem egyre inkább a KIVEL. Edinának kinyúlt a próbakonty. Nem ért el. Mégsem ismeretlenül találkoztam vele szombat reggel. Ha nem értettem volna azt, amit Alpár mesél, hanem csak arra figyelek, amilyen lágyan, kellemesen és odaadóan szövi a szavakat Edina neve köré, az is elég lett volna megismernem a legfontosabbakat: jó emberek, és nagyon szépen szeretik egymást.

(tovább…)

Katika és Boti a fenyők közt érzik jól magukat. És kint a Hargitán. És a saját dekorációjuk elkészítése közben is. És a kék ég alatt a fogadalom kimondásakor. És az “AZÉÉJJELSOHANEMÉÉÉRHETVÉÉÉGET” fergetegében. És a szeretteik, baráti társaságuk ölelésében. És egymás ölelésében.

Én meg Katika és Boti társaságában, és mind ezekben, ami őket körülvette.

(tovább…)