Belépek a Petőfi kávézóba, a szemben lévő asztalnál ül Alpár, elegánsan, laptoppal maga előtt. Edina nincs. Próbakonty. Nem baj, nemsokára érkezik. Távoli városban élnek, így nem volt lehetőségünk, csak az esküvő előtt pár nappal összefutni. Leülünk Alpárral. Udvarias, kedves. Úgy röpül el az egy óra, hogy szinte szóba sem kerül a pár nap múlva tartandó esküvő. De szóba kerül munka, nyaralás, bicikli, hétköznapi apróságok, és az élet nagy dolgai. Mintha nem is először ülnénk egy asztalnál. És (mintha) nem is az (lenne) a fontos, hogy hol, mikor, hányra, mire figyelni.. hanem egyre inkább a KIVEL. Edinának kinyúlt a próbakonty. Nem ért el. Mégsem ismeretlenül találkoztam vele szombat reggel. Ha nem értettem volna azt, amit Alpár mesél, hanem csak arra figyelek, amilyen lágyan, kellemesen és odaadóan szövi a szavakat Edina neve köré, az is elég lett volna megismernem a legfontosabbakat: jó emberek, és nagyon szépen szeretik egymást.
