Tudjátok, hogyan lehet egy fűszállal fütyülni? Gyermekkoromban tudtam. Azóta jó pár év eltelt, és már szinte azt is elfelejtettem, hogy valamikor én is próbáltam. Az Évával és Vilmossal folytatott “kalandunk” során ismét sikerült felidézni, milyen is a hüvelykujjaim közé fogni egy fűszálat, és nevetve fütyülni, játszani. Megtalálni a festői házikót az erdő alatt. Kilépni kissé a megszokottból. Nevetni jó sokat. Néha egy kicsit meg is hatódni. Jézuskát keresni. Aztán még többet nevetni, szórakozni. Sminkelésen. Barátnőkön. Partiarcokon. Na azokon a legtöbbet. Vad csokrot fotózni. És kócosat is. És lobogó ruhát. És koszorút. És bohóckodást. Őszintét. Ditrói templomot. Az látszódjon. Gyermekkort jelent. Önfeledtet. Kicsit talán olyat, mint ez mind, ez az egész amilyen volt.
