Én úgy gondolom két ember akkor passzol igazán, ha kellőképpen tud különbözni is egymástól ahhoz, hogy kiegészíthesse egymást. István izgult. Eléggé. (Mert István az az ember, aki nemigazán szeret középpontban lenni). És amilyen szolidan, visszafogottan mosolygott, Kinga legalább annyira felszabadultan, nevetve élte meg az esküvőjüknek minden egyes pillanatát, hatalmas lendülettel, magával sodorva mindenkit az igencsak szűk családiasnak mondható kastély-kerti esküvőjükön. És senki ne gondolja, hogy a sokat látott diófák alatt nem lehet “ereszd el a hajamat”… 🙂
