“Mióta vagytok barátok Dávidékkal?” – Hangzott el több alkalommal is a felém intézett kérdés Magdus és Dávid esküvőjén. Ez a kérdés sok mindent elárul, hiszen csupán azóta ismerem én őket, amióta felkértek, hogy legyek fotós az ők napjukon.
Szeretem érezni egy esküvőn, hogy – bár fotósként vagyok jelen – nem csak fotósként tekintenek rám. Hogy hogyan tekintett rám Magdus és Dávid az esküvőjén, az első mondatban megfogalmazott kérdés igazolja. Számomra élmény volt mindenik találkozás, amelyek – túllépve az esküvő megbeszélésének részletein – mind igen személyes beszélgetésekbe vedlettek át. Élmény volt végigkísérni az aprólékosan megtervezett napot, esőben megmászni a Hargitát, felszabadult nevetést, lágy öleléseket fotózni. Élmény volt a fotósotoknak lenni.
(Zárójelben: Mit jelent fotóst fotózni? A legárulkodóbb pillanat talán az, amikor Magdus és Dávid tudja, hogy a templomból kivonulva nem fognak látszani a fotókon, ha a papbácsi előttük sétál végig. Ezért Magdus és Dávid megvárja, amíg a papbácsi előre kivonul a templomból. Persze a somlyói templom hosszú, és a papbácsinak feltűnik félúton, hogy az oltárnál “elhagyta” az ifjú párt. És a papbácsi megvárja őket 🙂 )
